Az eredeti blogot írom: https://sniffany.blog.hu/

Túl sok nagynap torlódik e túl rövidke héten
Véletlenül elaludtam a csepeli héven
az isten – ha van – ő se’ tudja
mióta is kóválygok itt céltalanul készen…?
Ha rájövök és lesz térerő, kiposztolom fészen.
Lelkierő, na, az nincsen, szelektíven szemetet se szedni,
(csak a lábam, xanaxot meg drogokat)
A Föld napja az nekem sajna mindösszesen ennyi
(a biciklis napon úgy filozofálnék valami okosat)
Nem érdekel az sem, hogy ha kirohad a bolygó,
Az élet, meg a sok lotyó itt egyébként se’ olcsó,
Hol vannak a régi idők, mikor a kocsmában még
háromszáz a nem vizezett korsó
hol volt, hol nem, mint a boldogság, meg, hogy
Csipkerózsika ujját jól megszúrta az orsó
Hiába van tébém, ha bevisznek a déltepsibe,
(A száz évre kiütött hercegnő is vénásan lövi be!)
a kurta farkú herceg helyett vár rám a koporsó
A Tündér –pardon üveghegyen, az Óperencián túl
Ott a szomszéd hétvégente reggel nyolctól nem fúr,
A csajod mással unalmában
ingyen cuccért nem kúr
Mindig napos,
rivotrilos
ketileptes kánaán van
s nem retrográd a Merkúr.

A tablettákra, Drágám,
nem kellett volna ennyi vodkát önteni!
Ez a hajó elsüllyed, mielőtt a rehabon kötne ki…
talán nem kéne ennyi baromságot összekölteni,
A hátra lévő időm nonprofit szarokkal tölteni
Gyújtanék egy spanglit, de elmúlt már a négyhúsz,
Nagy a nyomás, sok a stressz, az egész ország széthúz
A közhangulat tré, vagy ez csak a mentális állapotom
attól függ, hogy ma éppen a hétfőre, vagy másra fogom…

Új kis novellám első részlete egy bizarr társasjátékról. Emberi bábukkal játszák, vajon ki zokog és ki élvez a végé?:)

https://sniffany.blog.hu/2022/01/31/tarsasjatek_hatarok_nelkul_ki_zokog_a_vegen#more17017000

Otthonos, kis konyhában vagyok, a színárnyalat szinte szépia. Világos de matt, a részletek összemosódnak kissé, de az érzést régről ismert melankolikus dallamként dúdolom. Bús-komfortos, magányos, kibeszélős jelenet, de a beszéd sem segít, ott ül a vállamon, mint egy nagy vetési varjú, a nyomasztó egyedüllét.
A barátnőm Éva lassan kifújja a füstöt, álmos még, vagy csak a reggeli spangli szűkíti résnyire a szemeit. Ő is olyan szomorkásan, nagyon együttérzően, de azért mosolyog és úgy kérdi.
- Ádám felkelt már?
- Á, dél előtt soha nem szokott.
- Az gyakorlatilag shift-váltás – állapítja meg. Beáll a csend.

Felébredek. Verejtékben úszva, lerúgom magamról a takarót, iszom egy korty vizet, visszaaludni nem tudok. A gyomromat húzza a szorongató görcs. Lám, lehet úgy is rémálmodni, hogy nem üldöznek, nem ér durva stressz, nem küzdök az életemért. Nincsenek szörnyek, gyilkosok, horror. Csak egy hétköznapi, reggeli kis scenario, talán párhuzamos univerzumban játszódó életem egy hajnal hetes darabkája, egy apró betekintés, mi lett volna akkor ha, ha akkor őt választom, azt az életet és nem ezt.
Semmi. Ugyanez.
Műszakváltásban együttélés, jelenlevés jelenlét nélkül, a fizikai tested nem, csak az energiáid lenyomatai, azok feszülnek bennem, mint egy félrehangolt gitár. Néha összeérünk, de csak, hogy túl könnyen és túl hosszú időre távolodjunk el újra. Kapcsolódási kísérletek kudarcba fulladva kövezik ki a partot, ahol a lábnyomainkat újra és újra elmossa a tajtékzó tenger. Mintha ott sem lettünk volna.

Ádám, Gábor, Gergő, Tamás, Balázs, Áron, Dávid, John, Attila, nincs konkrét személy, csak te. Te archetípus. (Apa…?)

Eközben ezen a síkon, reggel hétkor a boráros téren:

 Aláfestés. 

Gyönyörű és jéghideg. Csak úgy, mint az összes valahai szerelmem. Éles, óriás sziklák közti mederben hűti a testem a jéghideg víz, mintha ezer kést szúrnának belém, de nem bánom, legalább érzek valamit. Kristálytiszta, nem úgy, mint a gondolataim.

Madrid éjszakai arca egészen más. Nappal a kénköves forró pokol kövein lépdelsz, ha bírod, éjjel pedig a szentek szobrai néznek le rád vészjóslón a város monumentális épületeinek tetejéről. Démoni szentségben tükröződő keresztény inkvizíció ásít aszfaltszínű üreges szemeikből és érzéketlenre faragott arcukról. 

Ha figyelsz, az ördög is ott van, a pokol kapujából ölti rád a nyelvét. Indulás előtt végig azon a fura zenén gondolkodtam, amelyet évekkel ezelőtt hallgattam, valami spanyol kifejezést forgattam a nyelvemen és a mantraként sorolt bűnvárosokat Dél-Amerikában... Akármennyire törtem a fejem nem ugrott be.

Amikor megláttam a kis matricát a Gate of Hell 666 felirat alatt belém hasított.

Yerba Del Diablo.

 www.sniffany.blog.hu

Mivel az összes social media irányelvnek ellenszegül, letiltották a szerencsétlen kis blogom linkjét. :*(